Kik azok a
Sikerkovácsok?
Nem tudok ma Magyarországon, sőt az egész világon olyan embert említeni, akinek ne lennének az életében nehézségei, kihívásai. Akadoznak a pénzügyek, csökken a bevétel, igazságtalanság ér minket, a gyermekünk sem csak a mosolyát küldi a külvilág felé, egészségügyi problémák lépnek fel, a betegségek lerombolják az életösztönt és elveszik az életkedvet. Akármerre nézünk a saját, vagy mások életébe, gondok, problémák mindenütt akadnak, noha az ember természetéből fakadó vágya, hogy egészséges, bőséggel megáldott, szeretetteljes, harmonikus életet éljen.
Vajon miért van ez?
Szerintem nincs jó vagy rossz, minden értünk van! Mint ahogy nincsenek véletlenek sem! Soha nem az a fontos, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy miként reagálunk a velünk történtekre!
Kettő út közül választhatunk.
Az egyik, hagyjuk hogy a történések, a problémák maguk alá gyűrjenek minket, azaz úgy élünk ahogy a körülményeink számunkra lehetőséget biztosítanak, s végig szenvedjük a hátralévő éveinket, akár mit is mér ránk a sors. Ahelyett, hogy a saját kezünkbe vennék az életünket, a sorsunkat, hagyjuk hogy sodródjunk az élettel.
A másik, hogy felismerjük, hogy nem gondjaink és problémáink vannak, hanem megoldandó életfeladataink állnak előttünk az életünkben, azaz elkezdjük magunk alakítani a körülményeinket és nem hagyjuk, hogy a körülmények alakítsák a mindennapjainkat. Így szembenézünk a helyzettel, felállítjuk a fontossági sorrendet, s módszeresen elkezdjük rendbe tenni a dolgainkat, az életünket, az egészségünket, az emberi kapcsolatainkat. Ha ezt tesszük, máris elkezdtük kovácsolni az életünket a boldog, egészséges jövőnkért.
”Sikerkovácsnak lenni jó és nem is olyan bonyolult, csak annyi kell hozzá, hogy nagyon vágyjunk a sikerre, a harmonikus, boldog, egészséges életre és legyünk hajlandók tenni is érte. Vállaljuk fel a döntéseinket és álljunk ki mindig, minden körülmények között saját magunkért!
#SIKERKOVÁCS ©
Nem azért védettem le hosszú évekkel ezelőtt a SIKERKOVÁCS nevet és nem azért tartom magam sikerkovácsnak, mert a sikeres, boldog életemmel akarok büszkélkedni, hanem azért, mert úgy gondolom, sikert, sikeres életet kovácsolni annyit jelent, hogy létrehozni valamit, ami boldogságot, harmóniát és egy egészséges létet eredményez, nemcsak magunknak, a családunknak, hanem a körülöttünk élőknek is.
Azonban, hogy erre képesek legyünk, szükséges, hogy rendelkezzünk a kellő ismerettel, tudással, mely egy jó alapot jelenthet a változásra, az előre lépésre. Nem vagyunk egyformák, mindenki más élethelyzetben van és ebből fakadóan mindenkinek más alapokról indulva kell sikeressé kovácsolnia az életét. Sőt! Mindenkinek más ismeretanyagra, tudásra van szüksége ahhoz, hogy elérje a célját. Vannak olyanok, akik az egészség útját keresik, hogy betegségeiktől megszabaduljanak, míg mások pont életmódváltáson gondolkodnak, így ehhez kérnek segítséget. Sokaknak bizonyos készségek és képességek fejlesztése jelentheti a megoldást a fejlődés útján, míg sokan prosperálóbb, jövedelmezőbb, nagyobb kihívást jelentő feladatot keresnek.
Teljesen mindegy, hogy kinek milyen céljai vannak, mint ahogy az is mindegy, hogy kinek milyen megoldandó feladatai vannak. Csak az számít, hogy te mit akarsz! Minden tőled függ! A gondolataidtól, a döntéseidtől függ minden! Akarod-e kovácsolni, kezedbe vanni az életedet és végig járni azt az utat, amit születésed előtt felvállaltál? Amennyiben igen, akkor indulj el a Sikerkovácsok útján és ismerkedj meg a Sikerkovács Akadémiánkkal!
Legyél Te is Sikerkovács, a saját életed Sikerkovácsa!
Hiszek abban, hogy a Sikerkovács Akadémia offline és online képzési programjával élethelyzettől, nemtől, anyagi lehetőségtől függetlenül mindenki sikeresen kovácsolhatja majd az életét és teheti boldogabbá, eredményesebbé a mindennapjait.
Bízok abban, hogy mind Magyarországon, mind pedig az egész világon minél többen jönnek rá arra, hogy a saját kezünkben van a sorsunk és minden tőlünk, a gondolatainktól és a döntéseinktől függ. Így az első lépés, hogy magunkat kell fejleszteni, alakítani, hogy sikeresen tudjuk venni a korszakváltás kihívásait, feladatait! Ahogy változunk, úgy változik minden körülöttünk! Ezért ma már az embereknek olyan támogatásra, segítségre, oktatásra van szüksége, amely nem csak a fizikai síkon ad megoldást, nemcsak racionális megközelítést ad, hanem energetikailag is emeli az embereket és egy magasabb tudatossági szint elérését teszi lehetővé.
Ebben egyedi és kivételes a Sikerkovács Akadémia!
Több mint 1 millió embert képeztem és pontosan tudom, hogy ma már nem sablonokra van szükség az oktatásban, hanem olyan technológiákra, amelyek egyénre szabottan, az igazságot megmutatva támogatják a résztvevők globális látásmódját és tájékozódását az energiarendszerünk végtelen tengerében!
1
Sikerkovács Képzés
Egy több lépcsős képzési program, melynek sikeres elvégzése jogosulttá teszi a résztvevőt a Sikerkovács szó használatára és alkalmassá teszi arra, hogy teremtő képességekkel elérje a célját és munkájával jobbá tegye a világot! A Sikerkovácsok együttes munkája hozza majd el azt az új világot, ami egy új értelmet ad a teremtésnek és a sikeres életnek.
A képzési program indulásáról az érdeklődőket tájékoztatni fogjuk. Legalul a website-on kattintva lehet jelentkezni a programra és a képzési program indulásakor az érdeklődőket írásban tájékoztatjuk a feltételekről és a részletekről.
2
Készség-és képességfejlesztő képzések
Gondolom azzal mindenki egyet ért, hogy nem vagyunk egyformák és mindenkinek más ismeretanyagra, készségekre, képességekre van szüksége ahhoz, hogy a kitűzött cél teljesüljön. Ebben adunk segítséget azzal, hogy egyénre szabott képzési programmal a hiányterületek megszűnnek és az egyéni képességek, készségek fejlődnek.
A főbb területek a következők:
- Önismeret és személyiségfejlesztő képzés – Az önmenedzselés jegyében
- Célok meghatározása, tervezés, Időmenedzselés.
- Időmenedzselés, időgazdálkodás II. rész.
- Előadói kommunikációs tréning.
- Alap kommunikációs tréning, avagy a sikeres kommunikáció alapjai.
- Teremtés – értékek létrehozása.
- A sikeres élet alapjai.
- Kiút a válságból…
3
Energetikai mentorálás – Az eredményes és sikeres életvezetés és munka érdekében.
A képzés célja:
A Sikerkovács Akadémia keretein belül megtartott képzés rávilágít arra, hogy minden, amit nehéznek, vagy lehetetlennek tartunk, az nagyon is könnyű és lehetséges. Csak ehhez a résztvevőknek szükséges megérteniük, hogy minden energia, így az is, ha emberekkel dolgozunk. A képzés legfontosabb célja, hogy a résztvevők megértsék és alkalmazni tudják azokat a módszereket, amelyek alkalmazása racionálisan és spirituálisan is egy egységet képez és létrehozza az eredményesség azon szintjét, amely a sikeres élet és munka alapja.
A képzés tartalma:
A résztvevők megismerik az energetikai működés alapjait és felismerik azokat az összefüggéseket, amelyek a világunkat működtetik.
Rálátást kapnak arra, hogy miként kell az emberekkel sikeresen együttműködni és hogyan kell más embereket a céljaikhoz mentorálni, támogatni.
Különleges tartalom:
A résztvevők elsajátítanak egy olyan módszert, melynek a segítségével visszakaphatják az elveszített energiáikat és visszaadhatják azt, amit másoktól vettek el. Az energetikai egyensúly létrahozása és megtartása drasztikus változásokat és fejlődést tud eredményezni rövid, közép és hosszútávon.
A képzésen alkalmazott módszerek:
Teszt, kérdőív, esettanulmány, egyéni gyakorlat, esetmegbeszélés.
4
Az Egészséges élet iskolája
Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy az Egészség útját vagy a betegség útját járja. Azok, akik az Egészség útja mellett teszik le voksukat ezzel a képzési programmal kézzelfogható tananyagot és egy speciális képzési programot kapnak az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás, a környezettudatosság, a helyes gondolkodásmód és az egészséges testmozgás és energetika témakörében.
A Sikerkovács Akadémia a jövőt hozza el azoknak, akik részt vesznek a programjain.
Legyünk hálásak minden apró örömért, eredményért, lehetőségért, amit az élet ad nekünk, hiszen az életünk minden sikere tesz minket igazi sikerkováccsá. Tennünk kell érte és hinnünk kell abban, hogy képesek vagyunk jobbá, sikeresebbé kovácsolni az életünket, a körülöttünk élők életét és így pozitív hatással tudunk lenni a szűkebb és tágabb környezetünkre is.
